(Ez a grafika az 1898-ban kiadott, "Az apátfalvi bucsujáróhely története tiz énekben" című kiadvány egyik illusztrációja, melyet Fejér Ignácz egri főegyházmegyei pap írt. A grafika csupán illusztráció, nem tükrözi a valóságot.)

A település nevét az e tájon szállásbirtokos Bél nemzetségtől kapta. Nevét az oklevelek a XIII. századtól Bel, Beel, Beyle névalakban, 1330-ban "falu a monostor előtt, melyet az Apát falujának neveznek" formában, 1415-től pedig Apátfalva névalakban említik.

Apátságát II. Kilit püspök alapította 1232-ben a ciszterci szerzeteseknek.

1241-ben IV. Béla király seregei a tatárok elől a települést érintve menekültek és az apátságnál vették fel a küzdelmet az őket üldöző tatárokkal. 1412-ben Zsigmond király, 1460-ban Mátyás király az apátságot régi jogaiban megerősítette, de Mátyás halála után e birtokokat más egyházi és világi személyek foglalták el. 1495-ben Verebélyi apát Bakócz Tamás egri püspöknek engedte át az apátság jövedelmeit, s ettől kezdve folyamatosan az egri püspökség birtoka maradt. A szerzetesek 1534-ig éltek a monostorban, amikor Perényi Péter a püspökség birtokait is elfoglalta, s Eger vidékén meghonosítatta a protestantizmust. Ekkor a szerzetesek a zaklatások elől elmenekültek a monostorból. A lakóitól elhagyott és a birtokaitól megfosztott monostor omladozni kezdett, a templom megrozzant, Apátfalva pedig a szarvaskői vár tartozéka lett 1562-ig.

I. Lipót király 1678-ban az egri káptalannak adta a falut. 1700-ban Telekessy egri püspök kérelmére a király az apátság összes javait a létesítendő egri papi szeminárium fenntartására adományozta. 1700-tól egészen 1945-ig a település az említett papnevelő birtoka volt.

1815 körül a szeminárium Czvinger József egri kőműves mesterrel egy külső és egy belső rongytörővel felszerelt papírmalmot építtetett a településen. Miután a gyár berendezése rövidesen elavult, az üzem leállt. 1835-ben Schnir András gyáros kőedény gyár létesítése céljából kibérelte a papírmalom épületét, amely azonban csak néhány évig üzemelt.

A szorgos papok otthonának romjaira épült 1843-ban a Hüttner József által alapított apátfalvi keménycserépgyár egy része. A kis üzem híre eljutott a határon túl is. Az itt előállított díszes edények már az 1846-os iparkiállításon sikert arattak, emellett belföldről is igen keresettek voltak. A gyárat a papnevelő intézet az első világháború után lebontotta.

Bélapátfalva 1761 előtt mezővárosként szerepelt, majd a malmok, a papírgyár, a keménycserép-gyár és a 1910-ben a régi cementgyár megépítésével kialakult a település ipari jellege. A két világháború között itt állították elő az országban termelt cement egynegyedét.

1980-ban átadásra került az új cementgyár, amely a 2001-ben történt bezárásáig a község és a környező települések lakosságának biztos megélhetést nyújtott, az országot pedig kiváló minőségű cementtel látta el.

A település neve 1905-ben változott Apátfalváról Bélapátfalvára. 1895-ig község, 1950-ig nagyközség, 1950-től 1970-ig önálló tanácsú község.

1973-tól közigazgatási szempontból Bükkszentmárton, Mónosbél és Mikófalva is Bélapátfalvához tartozott. 1990-ben nagyközségi önkormányzat alakult Bélapátfalván, Bükkszentmárton és Mónosbél községekkel körjegyzőség formájában.

2004. január 1-től a 244/2003.(XII.18.) Korm. Rendelet szerint Bélapátfalva kistérségi székhelyként működik.

A Köztársaság Elnöke az 52/2004.(V.25.) KE határozatával Bélapátfalva nagyközségnek 2004. július 1. napjától városi címet adományozott.

(Fotó: Veres Ákos)