(fotó: Vasas Zoltán)
A program az apátság felújításának idejére szünetel. Megértésüket köszönjük!
Fedezze fel velünk a Bélapátfalvai Ciszterci Apátság sosem látott, varázslatos éjjeli arcát!
A város szélétől hangulatos, kövekkel kirakott erdei ösvény indul az apátsághoz – a programon résztvevők fáklyával a kezükben ezen az ösvényen haladva, kb 10 perces sétával jutnak fel a templomhoz.
Az épületben gyertyák és mécsesek százai világítanak – a fényüknél minden apró részlet még hangsúlyosabbá válik.
Az irányított fényes idegenvezetés után egy 20 perces orgonakoncert következik, az 1775-ben készült hangszeren barokk dallamok szólnak ilyenkor.
A templomból kiérve kis frissítővel kínáljuk a vendégeket, majd a fáklyákkal visszasétálunk az ösvényen a városba.
Leírva ennyi a program – szavakkal visszaadni azonban nem lehet azt a látványt, amit a templom nyújt ilyenkor. A félhomály, a gyertyák ringatózó lángja olyan bensőséges, meghitt hangulatot teremt, ami alól nem tudja kivonni magát egyetlen résztvevő sem. A barokk zene szárnyal a tökéletes akusztikájú térben, - megszűnik a külvilág, eltávolodnak a gondok, a napi problémák, az ember csak ül a több száz éves padban, és próbálja a szemével, a szívével, a lelkével befogadni azt a lenyűgöző látványt, és élményt, amit az apátság nyújt ezekben a késő órákban.
Nehezen indulnak haza tőlünk a vendégeink - sokszor előfordul, hogy még egy-két órahosszán keresztül ott ülnek a romkertben, és csendesen beszélgetve-nézelődve térnek vissza a „való világba”.
Bejelentkezés esetén csoportoknak 20 főtől indítjuk a programot, de rendszeresen tartunk éjszakai idegenvezetést garantált időpontokban is, amikor bárki csatlakozhat, létszámtól függetlenül a többi bejelentkezett résztvevőhöz.
A garantált időpontban megrendezett vezetéseket időben hirdetjük a honlapjainkon, illetve az apátság facebook oldalán.
A program díja:
10 éves kor felettiek számára: 2 200,-Ft/fő
7-10 éves kor között: 1 200,-Ft/fő
6 éven aluliak számára: ingyenes